A felvételi nem könnyű, gyakorlással azonban fejleszthetőek a sikeres felvételihez szükséges készségek. A feladatlapokon keresztüli készülés az alap – enélkül gyakorlatilag lehetetlen jó eredeményt elérni. Ezt sem szabad azonban túlzásba vinni, hiszen egy idő után nagyon unalmassá válhat a felvételi sorok írása. De akkor hogyan készüljünk? Összegyűjtöttem néhány tippet, amik észrevétlenül beépíthetők a mindennapokba, akár úgy hogy a gyerek nem is tud róla, hogy épp a felvételire is készül 😉. Remélem, nektek is hasznos lesz, különösen kisebb gyerekeknél.
A magyar felvételihez nagyon nagy segítség, ha a gyerek sokat olvas. Ez egyrészt muníciót ad a fogalmazás feladathoz, hiszen sokkal könnyebb kitalálni egy rövid történetet, ha saját olvasmányélményeiből (vagy akár a korábban tőlünk hallott mesékből) is tud meríteni. Az olvasás ezen kívül a szövegértési, a helyesírási, a nyelvhelyességi készségeket is fejleszti. Nálunk a Rumini, majd a Harry Potter sorozat szippantotta be a gyerekeket, ezek hatására váltak igazi olvasóvá.
Szintén a fogalmazási, nyelvhelyességi készségeket fejleszti, ha beszélgetünk a gyerekkel. Mesélje el a napját, ha látott egy mesét vagy filmet, foglalja össze. Ha nem túl bőbeszédű, kérdezgessük és meséljünk mi is a saját napunkról, élményeinkről – ebből is tanul, hogyan fejezze ki magát. Ha ő kérdez, ne rázzuk le, hanem válaszoljunk. Beszéljen ő is telefonon a nagyszülőkkel. Játszhatunk mese kitalálós játékot is, amikor egy mondatot mond ő, egyet mi, egyet megint ő, és így tovább.
A matek feladatok egy része az alapműveletekre épül – bármikor játszhatunk egyszerű fejszámolós játékot, pl. autóban, sorban állva, kérdezzünk nem túl bonyolult műveleteket, egyszerre csak néhányat. A logikára épülő feladatokhoz jók a logikai társasjátékok – az ezekben szerzett gyakorlatot biztos, hogy kamatoztatni fogja a matek felvételin. Ilyen játékok pl. a sakk, a Hive, a Stratego, vagy akár a Sudoku, de a Rubik kocka is edzi az agytekervényeket.
Persze nem kell, hogy minden a felkészülésről szóljon 😉 Játsszon, sportoljon, legyen szabad levegőn, amennyit csak lehet.