Amikor a fiam negyedikes lett, eldöntöttük, hogy belevágunk a felvételizésbe – ez végül annyira sikeres volt, hogy felvették az ország egyik legjobb nyolcosztályos gimijébe. Most, néhány év távlatából szeretném megosztani, mit tapasztaltunk eddig.
1. Inspiráló közösség:
A nyolcosztályos gimnáziumban a fiam végre megtalálta a helyét. Nem lóg ki az osztályból, olyan közegbe került, ahol a kíváncsiság, a tudásvágy teljesen természetes. Olyan barátokat talált, akik hozzá hasonló érdeklődésűek és képességűek. A suliban kimondottan nagy hangsúlyt fektetnek a közösségépítésre – osztályszinten és iskolai szinten egyaránt.
2. A felvételi, mint mérce
Sokan tartanak egy erősebb gimitől, nemritkán „versenyistállónak” bélyegzik ezeket a sulikat és szülőként nehéz a döntés, jól teszi-e, ha erős gimibe (legyen az akár négy- akár nyolcosztályos) adja a gyerekét. Mi is átestünk ezen a dilemmán, de most, négy év távlatából úgy érezzük, a felvételi eredménye jó fokmérője annak, hogy a kiválaszott suliba való-e a gyerek. Nem könnyű jól megírni az írásbelit, sem jól szerepelni a szóbelin, de ha valaki jó eredményt ér el és fel is veszik, akkor tényleg odavaló. Ez egy fontos visszajelzés a gyereknek is, az önbizalmára, a magába vetett hitre is nagyon pozitív hatással bír. A lányom idén felvételizett, nála már nem kétségekkel, hanem ezzel a tapasztalattal felvértezve vágtunk neki: ha odavaló, akkor fel fogják venni (így is lett 😉) és fordítva: akkor veszik fel, ha valóban odavaló.
4. Folyamatos kihívás
A nyolcosztályos gimikben – legalábbis bizonyos tantárgyakból – mélyebb a tananyag annál, mint amit hasonló korú gyerekek normál iskolarendszerben tanulnak. A mi sulinkban pl. a matek ilyen. Ugyanakkor több idő is van rá. De: még akkor is, ha szereti a gyerek a tanulást, egy ilyen iskolában a mérce magasabb, és a gyerekek saját magukkal szemben is hajlamosak extra elvárásokat támasztani. Szülőként persze sokat segíthetünk tudatosítani, mi az, ami igazán fontos. Jó, ha ők is tisztában vannak vele, hogy hasonlóan jó képességű gyerekek lesznek az osztálytársaik, ahol nehezebb kitűnni. Ideális esetben otthon nem a jegyek számítanak és nem az a cél, hogy a gyerek mindenből színötös legyen.
5. Közösségi élet:
Ez biztosan iskolaspecifikus, de a mi iskolánkban híresen jó a közösségi élet, nagyon sok, a tanuláson túlmutató programot szerveznek: soknapos osztálykirándulás, bent alvás a suliban, sokféle iskolai tábor – hogy csak néhány példát említsek. Az is segít a jó közösség kialakulásában, hogy az osztály 8 évig együtt van.
A nyolcosztályos giminek tehát megvannak az előnyei és hátrányai. Nem való mindenkinek, de jó lehetőség annak, aki a képességei alapján odavaló. Aki okos, kíváncsi, motivált és nem riad vissza a kihívásoktól, az sokat nyerhet vele.